Szökik a nyár, a kertek alatt már ott ballag az ősz. Fogynak a nappalok, és híznak az esték. A határban már sokszínűbb lett a táj, kezd eluralkodni a sárga és a barna. Lassan annyi pompázatos árnyalatban fog tündökölni, hogy nincs festő, aki szebbet tudna alkotni ecsetével. Az ősz sokakat lehangol, pedig valójában csodálatos évszak. Pihenni készül a természet, miután bőven osztotta áldását. Mi, emberek is megérdemeljük, hogy lassítsunk, és kicsit egymásra figyeljünk. Ki-ki a maga módján, akár egy jó pohár murci mellett is. Elvégre vénasszonyok nyara van, ugyebár!
Kincs és kalendárium | Szeptember | Szent Mihály hava | Földanya hava
HÓNAPSOROLÓ
Szeptember, Szent Mihály hava, Földanya hava. A hónap jeles napjai: 8. Kisboldogasszony, 21. Földanya ünnepe, 24. Fogolykiváltó Boldogasszony.
Szép magyar keresztneveink: Egyed, Zicsi, Hajnácska, Ugocsa, Kajtár, Irmén, Csele, Báta, Pille, Dizavul, Tardos, Ovola, Kál, Anahita, Pöszke, Zobor, Balassa, Sugárka, Csoma, Uzonka, Zsadán.
JÁRJUNK UTÁNA
Édesapám 82 évesen hagyott itt minket. Csak az utolsó öt évében voltak egészségügyi problémái, de addig nem láttam soha betegnek. Azt mondhatnánk, véletlen, de mi van, ha nem. Ha valakinek sikerül (akár véletlenül), akkor sikerülhet másnak is. Ha mindenki tudná a „titkot”, akkor biztos, hogy sokkal kevesebb lenne a beteg. Igazából a titok nyílt titok, többnyire tudjuk, hogyan kellene egészségesen élni, de mégis előszeretettel követjük hamis próféták hamis tanácsait. Mert ők mindig az egyszerű és a gyors utat mutatják. Nekik egyszerű, gyors és főleg hasznos, nekünk fájdalmas, hosszadalmas és nagyon drága. Ehhez a színjátékhoz mai rohanó világunk tökéletes hátteret biztosít. De mi lesz akkor, ha már mindenki beteg lesz? Ki fog dolgozni, termelni, értékeket létrehozni? A megoldást egy régi közmondás így sommázza: "Élni és élni hagyni". A legfontosabb dolog, amit megtanultam gyógyítói pályafutásom alatt, hogy a jól működő immunrendszer maga az egészség. Az öregjeink azt mondták: "Csak egészség legyen, a többi jön magától". Most a "többi" már megvan, de betegen nem az igazi. A gyermekek többsége még ma is úgy születik, hogy ha hagyjuk, hétéves korára tökéletes védekező rendszere lesz. Ha a kicsi valamilyen oknál fogva mégis megbetegszik, csak időt kell neki adni és meggyógyítja magát. Ilyen egyszerű. Az aggódó, féltő és sajnos sokszor tudatlan szülő, ha bajt észlel, mit csinál? A lehető leggyorsabban beleavatkozik a természet eme csodájába, így tönkretéve gyermeke még ki sem alakult védekező rendszerét. Ezt tettük a kultúrnövényeinkkel és a háziállatainkkal is. (Ha a kerti gyomokat elkezdenénk "ápolni", csak idő kérdése lenne és kipusztulnának).
Öt nagyon fontos dolog van, amit ha nem rontunk el, több mint valószínű, boldog, egészséges öregemberként fogjuk elhagyni az árnyékvilágot. Az első: türelem. Soha ne kapkodjunk, ha bajt észlelünk. A legtöbb betegség (ami nem is biztos, hogy az) magától gyógyul. A második: fölöslegesen és helytelenül használt "gyógyító" módszerek. Például a korai lázcsillapítás. A harmadik: antibiotikumok, vagyis az életellenes gyógyszerek felesleges használata. A negyedik: védőoltások, amik nem védenek. Az ötödik: rossz lelki állapot. Ezt hagytam a legutoljára, de ez a legfontosabb. Ezekre a dolgokra szeretnék majd a következő fejezetekben kicsit részletesebben kitérni.
MAGYARÁN SZÓLVA
Ami egyszerű, az nagyszerű! Ezt a mondatot régen sokszor hallottam szüleimtől, de csak mostanában gondolkodtam el rajta, mit is jelent. Ha az előadásaimon az igaz magyar életmódról beszélek, a résztvevők csodálkozva kérdezik: Ilyen egyszerű lenne? Igen, az élet egyszerű és ettől nagyszerű. De nézzük meg kicsit közelebbről, mit takar ez a két szó. Egyszerű/Egy - szer - ű. Az egy, jelenthet elsőt is. A szer egy ősi szavunk, rendet jelent. Ha behelyettesítem, ezt kapom: Első - rend- ű/Elsőrendű. Nagyszerű/Nagy – szer - ű. A nagy lehet magas is, vagy magasabb, a többit már tudjuk. Így az új szó: Magasabb – rend – ű/Magasabb rendű. Összegezve, ami egyszerű az elsőrendű, ami nagyszerű az magasabb rendű, ez az Isteni Rend a Világ Rendje! Aki ezt követi, az rendes, tehát szertartó, aki nem, az rendetlen, tehát szertelen. Prof. Shokotu Faisi japán történész magyarokhoz írt leveléből: "Mi, japánok és az összes turáni törzsekhez tartozók a legősibb nyelv elemeit megtartó nyelven – magyarul – írjuk ÉBRESZTŐNKET csaknem 800 millió testvérünkhöz…!" Varga Csaba nyelvkutató: "… rendre összeakadok olyan nyugati nyelvészekkel, akik lázas sietséggel tanulnak magyarul. Ők már tudják, hogy a magyar az alapnyelv".
Kelt 2011. Földanya havában
B. VIDA JÚLIA és IZSÁK JÓZSEF